Látogatás az elhagyatott inotai erőműben
2025 márciusának egyik hűvös napján a Biatorbágyi Fotóklub és a Panoráma Fotóegyesület tagjai egy felejthetetlen kalandra indultak: vezetett túrán fedeztük fel a magyarországi, egykori inotai szénerőművet. A kirándulás tökéletesen ötvözte a közösségi élményt, a felfedezés örömét és a fotográfiai inspirációt, mindezt egy pusztuló ipari óriás különleges környezetében.
Az inotai erőmű, amely egykor az energiatermelés nyüzsgő központja volt, ma a múlt kísértetiesen gyönyörű emlékeként áll. Amint beléptünk, azonnal megértettük, miért ragadta meg ez a hely oly sok ember képzeletét. Az épületegyüttes puszta méretei is lélegzetelállítóak: hatalmas szerkezetek, óriási csarnokok és rozsdás gépek minden irányban, amelyek szinte végtelen fotózási lehetőséget kínálnak. Akár a tágas terek nagylátószögű megörökítése vonz, akár az apró részletek – a pergő festék, az időjárás viszontagságaitól megviselt csövek vagy a betört ablakokon beszűrődő fény játéka –, Inota minden szempontból különleges témákat tartogat.
A vezetett túra még tartalmasabbá tette az élményt. Idegenvezetőnk lenyűgöző történeteket mesélt az erőmű múltjáról, működésének időszakáról és fokozatos hanyatlásáról. Ami azonban különösen felkeltette az érdeklődésünket, az az épületegyüttes második élete volt, filmes forgatási helyszínként. Az erőmű többek között a Jennifer Lawrence főszereplésével készült, 2018-as Vörös veréb (Red Sparrow) című kémthriller egyes jeleneteinek is helyszínéül szolgált. Ugyanazokon a helyeken állva könnyű volt megérteni, miért vonzza a filmeseket ez a környezet. A monumentalitás és az enyészet különleges keveréke olyan filmszerű hangulatot teremt, mintha egyenesen egy forgatási díszletbe csöppentünk volna.
Fotósként igazi kincsesbányát jelentett számunkra ez a nap. A betört tetőablakokon beáramló természetes fény játéka, a korrodált fémfelületek textúrája és az elhagyatott csarnokok hátborzongató csendje miatt szinte megállás nélkül kattogtak a fényképezőgépeink. Minden sarok újabb felfedezést tartogatott: az absztrakt kompozícióktól kezdve az ipari múlt nyers emlékeiig. A helyszín a kreativitás valódi játszóterének bizonyult, amit a két fotós közösség együttműködő szelleme még különlegesebbé tett. Ötleteket és tapasztalatokat osztottunk meg egymással, érdekes nézőpontokra hívtuk fel egymás figyelmét, és közösen csodáltuk meg a romokban rejlő szépséget.
Az inotai szénerőmű nem csupán egy elfeledett épületegyüttes, hanem az idő múlásának, az átalakulásnak és az elhagyatott helyeken tovább élő történeteknek a tanúja. Látogatásunk ismét emlékeztetett arra, hogy a fotográfia miként lehelhet új életet a múltba, megörökítve a múló pillanatokat egy olyan helyen, amelyet a természet lassan visszahódít magának.
Ha egyszer lehetőséged nyílik felfedezni ezt a különleges helyet, ne habozz – csak vidd magaddal a fényképezőgépedet és a kíváncsiságodat!
Hozzászólások